Schné Tamásné Tóth Mária -Zsuzska

Zsuzska 2015-ben született, de a pontos származása ismeretlen. 8 hónaposan került a nagykanizsai állatmenhelyre, majd onnan hozzánk. 

Van egy kis gazdaságunk, amiben rendszeresen fogadunk kiránduló óvodásokat és iskolásokat, Zsuzska így rendszeresen találkozott gyerekekkel. Egy idő után feltűnt, hogy milyen barátságos és figyelmes a kicsikkel, mennyire szeret a közelükben lenni. Később, amikor szakmai kapcsolatba kerültem Szécsi Lászlóné (Dóra) terápiás kutya felvezetővel, akkor hallottam először a kutyás terápiáról. 

Mivel korábban évekig lovas terapeutával dolgoztam együtt, ezért felmerült bennem, hogy én is belevágok a terápiás munkába, immár kutyával az oldalamon. 

Az ehhez szükséges első lépcsőfokot, a temperamentum vizsgát, 2018. májusában teljesítettük. 

A felkészülésünkben két kutyaiskola is sokat segített. Helyben a T2 kutyaiskolába járok már régóta, emellett Dórának hála a Zalaegerszegi Kutyasulit is megismerhettem. Mindkét helyen nagyban támogattak a sikeres vizsgához vezető úton.